Minek is? Természetesen a visszavonulásnak. Tudom, ez így elég zavaros. Nekifutni a leállásnak?

Hogy van ez? Részemről a visszavonulás nem leállást jelent, hanem az eddig, és az ezután megszerzett tudás átadását.

Kezdem egy vallomással. Az életem teljesen romokban. Na, jó, majdnem romokban. A majd 5 évvel ezelőtti események nagyon durva megerőszakolása volt az én szabad szellememnek, lelkemnek, gondolkodásomnak. Piszkosul megtört. Igyekszem összerakni magam, remélem sikerül.

Nem az a kérdés, hogy igazam volt-e. Persze, hogy igazam volt, de ez az én igazságom. Ha te mást gondolsz vagy gondoltál, az meg a te igazságod, és ez így van jól.  Én meghagyom mindenkinek a saját igazságát, cserébe azt várom, hogy mások is hagyják meg nekem a saját igazságom.

Továbbra is szuverén akarok lenni.

Louise L. Hay (tőle kaptam az első spirituális élményem, kb. 30 évvel ezelőtt) azt írja az Éld az életed című könyvében, hogy „… nem számít hol kezdem, a legkisebb és legkevésbé poros szobákkal indítok, így gyors eredményre juthatok…”

Ehhez még hozzátenném, hogy az egyik kedvenc játékom a puzzle, így azt a formát választottam, hogy időről időre megosztok veletek egy-egy elemet, remélve, hogy a végén összeáll majd a teljes kép.